Címlap Mail Linkek Pontverseny
 
  + Larger Font | - Smaller Font 

 

Hozzáadás..

 

Kedvencekhez

  Nyitólap
  Nyomtatás
Címlap » Mecsek rally    
Legfrissebb hírek ..
  Gyorsan eldőlt a bajnoki cím sorsa


Gyorsan eldőlt a bajnoki cím sorsa - Allianz Hungária Mecsek Rally 2006. összefoglaló.


Szeptember hétvégén került megrendezésre a 2006. évi Országos Rally Bajnokság szezonzáró futama a Mecsek pályáin, mely az első osztály mezőnyén kívül a Rallye2 és a Historic mezőnyének is megmérettetési lehetőséget biztosított.



A "szokásokkal" ellentétben nem sok bajnoki cím kelt el már korábban, így nagy izgalommal vártuk ezt a futamot. Az izgalmat fokozta az is, hogy olyan nagy nevek érkeztek a világbajnoki pályákról kishazánkba, mint Armin Schwarz és Harri Rovanpera, a levegőben pedig Bessenyei Péter mutatta be időnként félelmetes, ám szemet gyönyörködtető attrakcióit. Most azonban sajnos mégsem ezekről az izgalmakról hallani, hiszen a verseny során sajnos balesetek is történtek. De kezdjük az elején!

Pénteken a szokásos Plaza parkolóban került megrendezésre a prológ, ahol a teljes mezőny rajthoz állt, sőt még Rovanpera is megmutatta, hogy kell a kormányt tekergetni. Úgy tűnt, sikere volt a közönség körében. :o) Aki nem tudott a helyszínen szurkolni, élő tévéközvetítést nézhetett, mely egyúttal azonban azt is okozta, hogy a prológ kezdetét - gyakorlatilag az utolsó pillanatban - 1 órával előbbre kellett hozni. A hangulat azonban fergetegesre sikeredett - amihez "Mókus" nem mindennapi streetfighter motoros produkciója is hozzájárult - mire a tűzijátékra került sor, talán el is felejtették mérgüket azok, akik az időpontváltozás miatt lekésték az elejét.

Szombat reggelre leesett az eső, ami kissé megviccelte a csapatokat, panaszkodtak is sokan a gumiválasztás nehézségei miatt. A dolgukat tovább nehezítette, hogy a szokásosnál talán több kilométert, több gyorsaságit kellett megtenni két szervizpark között, így a gumik cserélgetésére csak annak volt lehetősége, aki kellően felszerelkezett, illetőleg elegendő helye volt az autójában a tartalék kerekek számára.

Sajnos már ez a nap is okozott kellemetlen meglepetéseket, negatív szenzációkat. Hogy csak az abszolút bajnoki értékelés elejét említsük, a sort Janika kezdte, aki a Budapest Rally után itt is műszaki hiba miatt kényszerült kiállni, ezzel pedig - bár Budapesten 28 pont előnnyel rajtolt, amiből még Mecsekre is maradt 8 - elvesztette a bajnoki címre az esélyt. (Persze, tudom, matematikailag még, ha... De azért mindnyájan tudtuk, hogy Benik Balázs nagyon fog vigyázni a technikára, hiszen "csak" célba kellett érnie.) A legnehezebb dolga azonban Spiciéknek, az Ő családjuknak és csapatuknak lehetett, amikor a baleset híréről értesültek. Sajnos rögtön sok kósza hír szárnyra kapott mind a baleset körülményeit, mind a fiúk sérüléseit illetően, de ahogy azt az azóta napvilágot látott sajtóközleményből megtudhattuk, Kazár Miki még vasárnap elhagyta a kórházat, és ha minden igaz, Spici is távozhat pénteken.

Az imént említettekkel ellentétben kellemes és kedves meglepetésként nem csak hogy kétszer láthattuk az Expo gyorson a Skoda volánjánál Harri Rovanperát, de még Farkas Csaba mellé is beült a Trabi jobb első ülésébe. Aki ott volt, láthatta, milyen mosolyogva szállt ki az autóból a nagy kaland után. :o)

Mindeközben a pályákon persze mentek a csatározások, melyeket követően az esti szervizben kérdeztünk néhány versenyzőt a mögöttük álló napról:

Bútor Róbert:

- Milyen volt ez az első nap?

- Nagyon jó volt, nagyon tetszett. Az autó végig tökéletesen működött. Sikerült elég jó időket mennünk, főleg amíg esett az eső, és vizes volt az út. Aztán ahogy felszáradt, visszakerültünk a helyünkre. Egyikőnk sem hibázott eddig, és ennek külön örülünk. Eddig nagyon összeszedettek vagyunk és pontosak. Igyekszünk ezt megtartani a holnapi napra is.

- Összeszoktatok az autóval?

- Alapvetően sikerült, de hát nagyon sok helyen lehetne még sokkal jobban menni. Nem merem még mindenütt elvállalni vele a kanyarokat. Nekem kell még egy kicsit felnőnöm a feladathoz.

- És meg bírnád szokni, ha jövőre ez lenne a feladat: ;o)

- Ha lenne, mégy egy 150 km-es teszt, és egy teljes magyar bajnoki év, akkor megszoknám teljesen... :o)

Benik Balázs:

- Annak ellenére, hogy most már csak óvatosan autózva be kell érned a célba, nem tűnsz túl önfeledtnek...

- Izgulok a holnapi nap miatt... Mindenféleképpen szeretnénk megbízhatóan autózni, és mivel technikai sportról van szó, szorítunk a technikáért is. Nem szeretnénk kockáztatni holnap. Nem az a célunk, hogy ezt a versenyt mindenáron megnyerjük, hanem az, hogy a magyar bajnoki címet megszerezzük. Nem feltétlenül kell nekünk a Turi Tomiékkal felvennünk a kesztyűt. Nekik nagyon-nagyon fontos lenne, hogy minél előrébb tudjanak a tabellán kerülni, nekünk meg a bajnoki cím. Az autót nem engedik, hogy maximumom használjam, ami nagyon bosszant. :o) De hát meg lehet érteni a szerelőket, a szervizt is. Az ALS-t nem használhatom, meg egy olyan programot raktak az autóba, hogy két fokozattal lejjebb kell használnom.... Ez egy kicsit furcsa számomra, de remélem, nem lesz ebből probléma.

- Azt szokták mondani, ha az ember nem a saját tempójában megy, akkor az egy veszélyforrás. Nem érzed ezt?

- Igen, de ennek azért megvannak az okai. Az autó túl van egy szezonon. A verseny után egy teljes generált fog kapni. Úgy gondolom, futott már elég versenykilométert, így most érdemes vigyázni rá.

Tóth Imre:

- Elég nehézkes napotok volt. Mesélj erről egy picit!

- Az első két gyorsaságin sikerült jó időket menni, ami köszönhető a gumiválasztásnak. Utána voltak technikai problémáink. De itt vagyunk az első nap céljában, nekünk már ez is jó eredmény...

- Mik volt ezek a technikai problémák?

- Erőátvitellel és a kuplunggal voltak gondok. Most kuplungot cserélünk, és reméljük, hogy kibírja a holnapi napot.

Turi Tamás:

- Viszontagságos és nehéz napon vagytok túl. Mit vársz a holnapi naptól?

- A reggeli kezdés az jól sikerült. A harmadik gyorson elmelegedett a gumink, mert akkorra már felszáradt az út, mi pedig intermidiate-n voltunk. De igazán a negyedik gyors volt végzetes számunkra. Az expo-nál már nem tudtam elindulni a kuplungom miatt. Ott tizenöt másodpercet kaptam. Ami előnyöm volt, azt majdnem, hogy elveszítettem. Pontosabban a Balázzsal szemben el is veszítettem. Bízom benne, hogy rendbe tudják tenni az autót. Most kuplungot cserélnek. Remélem holnap már biztonságosabban, és nem ilyen szenvedve, tudunk elrajtolni!

Tagai Tamás:

- Fáradt vagy, vagy letört?

- Fáradt is meg letört is. Nehéz ezzel az N-es autóval menni. Azt hittem, egy gyengébb autóba mindig könnyebb visszaülni, de meglepően nehezen tudtam hozzá alkalmazkodni.

- Az erő hiányzott?

- Igen, de az nagyon. Vártam, hogy így majd valahol menni fog.. De nem...

- Akkor a holnapi versenynek nem túl motiváltan fogsz nekiállni?

- Hát azért jó lenne a tizenhetedik helyről feljönni. Ez így kimondva is borzasztó. Megpróbálunk egy picit gyorsabban menni. Majd meglátjuk. Biztos az is hiányzik, hogy aszfalton még egy métert sem tudtunk menni ezzel az autóval. Úgy tűnik, beállításokban is sikerült egy kicsit javulni. Az utolsó egy-két gyors azért már jobb volt. Remélem már rendben lesz most már! Megpróbáljuk rendbe tenni az autót, és akkor egy ütőképes N-es autót varázsolni belőle. Meg remélem, én is jobban meg szokom, és fogok tudni lendületautózni vele.

Ifj. Ranga László:

- Milyen napotok volt ma?

- Huu, hát volt minden! Elment a kormányszervónk. Leizzadtunk vele egy kicsit. Nem igazán érezzük ezt a négykerék meghajtást. Nem tudom, hogy kell vele gyorsan menni. De amúgy élvezzük belülről, az időket pedig egyáltalán nem nézzük.

- Hazai pályákat tudod így élvezetből autózni, hogy nem igazán a Tied az autó?

- Igen, élvezetből autózunk. De nem igazán tudom kihasználni a hazai pálya előnyét, mert nem ismerem az autót. Nem tudunk olyan nagyot durrantani, mint amilyet a Suzukival szerettünk volna... De nagyon élvezzük, és ez a lényeg.

- Jövőre?

- Nem tudom. :o)

- Naaaa...:o)

- Még mindig nem tudom. :o)

Krózsér Menyhért:

- Milyen volt a mai nap, és milyen volt az új autó?

- Változatos napunk volt. Az autó nagyon jó. Még biztos sokat lehetne rajta javítani, de lassan azokon is változatunk, hogy tudjunk egy kicsit gyorsulni.

- Nem vagy túl lelkes...

- Hát... Nem, mert volt egy kis kuplung problémánk, meg az expo-n kétszer is befulladt az autó. Bent hagytunk egy pár másodpercet, és ez bosszant, mert kint a pályán nagyon meg kell dolgozni mindent másodpercért. Most kicserélik a hibás alkatrészt. Kuplung munkahegert pontosan. Ezen kívül nincs más gond. Kezdem megszokni az autót. Néhol már jól elfordulunk, de ez azért nem könnyű.

- Nem egy kezes bárány az autó?

- Nem erről van szó, hanem tényleg idő kell, mire elhiszi az ember, hogy borzalmas sebességgel tud elfordulni ez az autó. Ehhez idő kell. Nem kell más, csak idő, idő, idő...

Varga "Cigány" Zoltán:

- Sokunk meglepetésére karcmentes az autó. :o) Hogy csináltad?

- Igeeen. Nem szoktam mostanában már igazából karcolni az autót, most így használom. Rohadt jó a verseny. Két gyorsot kivettek, ez igazán nem tetszett. Az első gyors az állat volt. Jó saras. Mi jól választottunk gumit, úgyhogy jó volt. Sajnálom, hogy a kis Érdi nem tudta megmutatni legalább két-három gyorson, hogy mit tudunk. Másfél perccel vezetjük a kategóriát, úgyhogy minden jó. Minden úgy van, ahogy elterveztem. Ez már beállt nekem. Ez a Budapest rally volt egy kisiklás, egy filléres hiba, hogy nem néztük át. Észrevehettük volna, hogy meg volt repedve a trapéz. Jó volt, most is kaland, mert leszakadt a kartellvédő, de egy néző behozta, most éppen azt rakjuk fel.

- Holnap biztonságit autózol? Nem így ismerünk. :o)

- Nem. Megyek folyamatosan, és gyorsulni akarok. Versenyezni jöttem, szórakozni szeretek. Nem olyan vagyok, aki szeret itt lögybölődni. Huszonnegyedikek vagyunk. Ez nem tetszik. Biztos az átlagolás miatt van, mert kaptunk egy átlagidőt. Ez annyira nem tetszik, de hát ez van. Így szokott ez velünk lenni... A lényeg hogy megyünk!

Elérkezett a vasárnap, mégpedig ismét egy esős éjszakát követően. A csatározások tovább folytatódtak több kategóriában is, és sajnos újabb baleset is történt, mégpedig a mezőny előtt, az előfutókkal, melynek következtében többen meg is sérültek. Természetesen az egész mezőnynek etap lett ez a gyors, még Kőváry Barnáéknak is ki kellett állniuk a 00-s Logannal - megelőzendő a további baleseteket.

A versenyen csaknem végig vezető, ám - szokás szerint - komoly műszaki gondokkal küzdő közönségkedvenc, Turi is feladni kénszerült a versenyt, így - vagyis a 4 közül immáron 3 éllovas távoztával - megnyílt a lehetőség a többiek előtt, hogy abszolút értékelésben értékes pontokat gyűjtsenek.

A cél előtti szervizpark bejáratánál csíptem el a mezőny elejét néhány szóra.

Benik Balázs:

- Mindenekelőtt Gratulálok! Nehéz volt?

- Hát igen, elég nehéz volt. Főleg fejben. Nagyon kellett vigyáznom. Ugyanakkor nem volt nagy csata. Tomiékat nagyon sajnálom, hogy kiestek. Nagyon megérdemelték volna, hogy egy jó eredményt elérjenek. Illetve tegnap Spitzmüller Csabáék balesete nagyon megrémített. Nagyon sajnálom Őket. És hát természetesen Janiékat is. Mi tavaly ugyanott estünk ki, mint most Ők, kb. 50-100 méter differenciával. Átéltem már hasonlót. És persze átérzi az ember mennyire nehéz nekik. Aminek örülök, hogy egész hétvégén az elejével tudunk menni. Tomiékkal is tudtuk a lépést tartani. Ami azt jelenti, hogy a csapat is nagyon jól felkészült.

- Tervezgettétek már a jövő évet?

- Nem még sajnos ilyenre nem jutott idő, nagyon el voltunk foglalva az idei évvel. Most talán már erre is jut majd idő.

Varga István:

- Milyen érzés abszolút bajnoki cím boldog tulajdonosaként a céldobogó fel haladni?

- Hát még nem fogtam fel. Nagyon jó. Nagyon boldog vagyok! De azt hiszem, holnap ugyanúgy fel kell kelni, és dolgozni kell menni. El kell telnie pár napnak, hogy átérezzem. Nagyon sokszor, pontosan hétszer voltam már második abszolútban. Azt hiszem, ebben csúcstartó vagyok. Hihetetlen jó érzés ez most! :o)

Bútor Róbert:

- Nem csak a kategória bajnoki cím van meg, hanem az A csoport bajnoki cím is. Jól tudom?

- Így van, és sikerült abszolútban is a negyedik helyen végezni, ezért roppant boldogok vagyunk. Még jobban örülök annak, hogy az első két gyorsaságin, amikor vizesek voltak a pályák, nagyon jó időket tudtunk menni, amikor teljes volt a mezőny. Remélem majd egyszer szárazon is fog ez így menni!

- Mit lehet tudni erről a paripáról? Van e már valamilyen szösszenet a jövővel kapcsolatban?

- Még semmit nem lehet tudni. A célban vagy 60 japán várt minket fényképezőgéppel. Nagyon boldogok voltak. Itt van a Magyar Suzuki igazgatója, a sorsunk az Ő kezében van. Én úgy érzem, elégedett volt, tetszett Neki, ami látott. Nagyon bízom benne, hogy lesz jövőre folytatás!

Herczig Norbert:

- Kicsit megviselten szállsz ki az autóból. Mesélj!

- Hát igen. Nagy vívásban voltunk itt a végén. Igyekeztünk mindent beleadni. De sajnos az utolsó gyorson elment a szervónk, és így visszalassultunk. Hál istennek tudtuk tartani a harmadik helyet. Úgy néz ki, hogy megvan az év végi ötödik hely, de még az is lehet, hogy a negyedik hely is.

- Ez azért felül múlja az év eleji reményeiteket. Nem?

- Abszolút. Teljes mértékben. Nem gondoltuk volna, hogy így fog alakulni, hogy ilyen évünk lesz. Az hogy év végén díjkiosztóra kell mennünk, meg sem fordult a fejünkben. Tényleg mindenkinek hatalmas köszönettel tartozunk, a családnak a csapatnak mindenkinek!

Turán Frigyes:

- Hogy alakult ez most Nektek?

- Nagyon boldogok vagyunk. Abszolút másodikak lettünk. Nyertük az A-t és az A8-at. Most még a többieken múlik, hogy az A8-as bajnokságot meg tudjuk e nyerni. Karcsi hatodik volt az utolsó gyors előtt. Ha mindenki leér, akkor mi vagyunk a bajnokok.

- Akkor ez most egy nagy matek?

- Igen az. Mi mindent megtettünk. Nyertük a kategóriát. Az meg, hogy sikerült a második helyen beérnünk, külön hab a tortán.

Matics Mihály:

- Hogy sikerült Nektek? Izgalmas itt a vége.

- Hát igen, az. Nagyon igyekeztünk végig. Spórolni sem nagyon tudtam, meg nem is akartam, mert egyszer már rá is fáztam. Mentük a saját tempónkat, és szerencsére sikerült nyernünk.

- Látszik már a jövő év?

- Még nem akarok semmit mondani, de úgy néz ki, ez az autó lesz átépítve egy A-s autónak.

Természetesen a mezőny további részére is kíváncsiak vagyunk, így igyekszünk mielőbb elkészíteni több - reményeink és szándékaink szerint komolyabb - anyagot többekkel is.

Egyúttal gratulálunk minden versenyzőnek az idei szezonban bemutatott tisztes helytállásért, és persze a sikereikhez, eredményeikhez is, egyúttal köszönetet mondva az általuk okozott esztétikai élményekért. :o)

forrás: Rally.hu

Vissza a címlapra »

:.Oldal tetejére.:


 


 

 

Design: ByPete.  2006.©
Ajánlott felbontás: 1024x768. Böngésző: IE.6